In memoriam

droszler | 2004. szeptember 04 10:51:02 | közérdekü |
Bánfai Zita igazgató 1917 - 2oo4

"És nézd a fát: hogy szétfeszül rajt a mélység, és magasság,és
minden égtáj! Út Ő maga, mindenfelé!"- Weörös Sándor.
1917 április 17-én született Zágrábban. Mindössze négy éves volt, amikor Magyarországra, ide Nádasdra került szüleivel, testvéreivel együtt. Itt végezte el az elemi iskolát, majd az akkori iskolarendszernek megfelelően a polgári iskolában tanult tovább. Az igazi középfokú végzettségét, a Győri Tanítóképző Intézetben szerezte meg.
Amikor megkapta formailag és tartalmilag gyönyörű oklevelét, szép jövőképet álmodott magának. Sok-sok hasonló végzettségű társával egyetemben pályája állástalansággal indult. Hogy segítsen a családján és önmagán, családoknál vállalt nevelő állást. Ezután mégis sikerült először Szlovéniában, majd itthon Nádasdon tanítói álláshoz jutnia.
Következett Sárvár- a tanítóképző. 1957-ig ott tanított, s onnan került ismét haza igazgatónak.1957-től látta el 1972-ig a Nádasdi Általános Iskola vezetői teendőit. Most amikor búcsúzunk, s nem felejtünk, akkor meg kell említenünk azt is, hogy igazgatói teendői ellátása mellett magyar-orosz szakos tanári oklevelet szerzett. Milyen ember is volt a mi igazgatónőnk? Végtelenül egyszerű! Életvitele szerény, magatartása komoly, emberekhez való viszonyulása kiegyensúlyozott. Tanítványaival szemben következetes, nemcsak adott, hanem követelt is. Az említett szerénysége valóban szerény életvitele, iskolájának szentelt teljes élete hihetetlenül nagy felelősséget jelentett az utódoknak. 1972-ben nyugállományba vonult. 1972- 2oo4 ! 32 évig élt nyugállományban. E tény a sorstól és az élettől fejedelmi ajándék. Megérhette azt, hogy átvegye az ARANY, GYÉMÁNT és VAS diplomát. Sajnos a kör bezárult. Zita néni már az égi mezőkről tekint le ránk. Nem tudunk mást említeni, pusztán annyit, megköszönjük a legnagyszerűbb emberi tulajdonságát: az EMBERSÉGÉT! Ígérjük, nem felejtjük az emlékekkel együtt élünk.
Kedves Zita néni! Nyugodjék békében!

Agg Imre ny.igazgató

Forrás: www.nadasd.hu


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.