Nem a pártérdekek szerint szavazott

gangura | 2002. augusztus 28 08:21:10 | körmendi hírek |
Czafit Jenőnének elege lett a képviselő-testületi tagságból


Mint korábban jeleztük új sorozatunkban a körmendi képviselő-testület tagjait az őszi helyhatósági választások előtt az elmúlt négy év értékelésére kérjük. Az alábbi interjú két szempontból is rendhagyó: Czafit Jenőné, mint a testület egyetlen nő tagja időközi választáson lett képviselő. Az MSZP támogatásával független jelöltként indult, korábban sem volt egyetlen pártnak sem tagja, és ezután sem kíván belépni egyik pártba sem. Ugyanilyen határozottan döntötte el, hogy nem indul az önkormányzati választáson. Természetesen ebbl következik az első kérdés: vajon miért?

- Elsősorban azért, mert nagyon elfoglalt vagyok, a férjemmel egy kis családi vállalkozást viszünk, teljes embert kíván ez mindkettőnktől. Két éve sem akartam elindulni az időközi választásokon, de szinte erőszakosan beszéltek rá erre. Ma már látom, hogy a kettő nem egyeztethető össze, egyszerűen nincs rá időm.


- Ha jól értem, megbánta, hogy akkor igent mondott?


- Nem a megbánás a helyes kifejezés, de kétségtelenül nem úgy alakultak a dolgok, ahogy a kezdeti beszélgetéseken látszott. Volt kellemes része is a tevékenységemnek, például amikor a választóim érdekeit képviseltem. Az ő gondjaikkal mindig szívesen és önzetlenül foglalkoztam. Kellemetlenségeim inkább abból származtak, hogy amivel nem értettem egyet, azt nem szavaztam meg. Sohasem tartottam jónak az egységes szavazás elvét, mivel szerintem mindenkinek a saját véleménye alapján kell voksolnia, ezért én mindig úgy szavaztam, ahogy azt jónak láttam.


Azt hiszem, sokan vannak, akik gondolkodó képviselőket szeretnének a testületben látni.


- Lehet, de én nem akarom folytatni, van más alkalmas ember is az 5-ös körzetben és a többiben is. Olyan képviselők kellenének, akik nincsenek pártokhoz elkötlezve, mert azt látom a testületben, hogy a polgárok gondjaival csak akkor fogllakoznak, amikor a választásra készülnek. Akkor nagyon sokat megígértem, de a megvalósulás már nem nagyon látni. Például a szennyvízhálózat kérdésében két éve nem haladtunk előre egy métert sem, holott a tervek már akkor is kötegekben álltak. Ugyanígy van a csapadékvíz elvezetésével is., hiszen a legkisebb eső is elönti az Ady Endre utcát, arról pedig Pataki Péter úr számolt be, hogy a város déli részén nagy eső után a fekália a Rábába folyik. Szerintem ezek rendbetétele nagyon fontos feladat volna. Lényeges, szerteágazó probléma a szennyvíztisztító kérdése, reméljük sikerül minél előbb elindítania fejlesztést. A másik, amit nyíltan el kell mondanom és vállalnom, hogy nem tudok azonosulni a fejlesztési-beruházási pénzek szétosztásának módjával. Pályáztatunk, de a pályázatot mindig ugyanaz a cég nyeri el, és ráadásul drágábban végzi el a munkát a többi pályázónál. Ebben én valami nagyon nem tetsző dolgot látok, és ezt már sokszor elmondtam, mint ahogy azt is, hogy miért kell egy szociális bérlakást 9 millió forintból felépíteni, hiszen ennyi pénzből másfelet is lehetne építeni. Például pluszban most szavaztak meg 6 millió forintot - én nem szavaztam meg -, és ez is egy tendencia, mindig mindent utólag plusz összegekkel kell kiegészíteni. Másrészt, ha meg valami nagy nehezen elkezdődik, akkor csak lassan folytatódik. Természetesen a pénzhiány ellenére nem értek egyet azzal sem, hogy a város a vagyonát áron alul adja el. Ráadásul az állampolgárok nyilvánossága elől elrejtve, mert ezek a döntések zárt üléseken születnek meg. Pedig az volna a jó, ha mindenki felvállalná, hogy mit mondott. Én például vállalom, hogy nem szavaztam meg az 1600 adagos EGIS konyha eladását. Tavaly 9 millió forintot fordítottunk rá, az idén pedig 8,5 millió forint lett rá félrerakva, ami az adásvételi szerződés megkötése után talán a körmendi utcák javítására fordítódik. Az EGIS éttermet egyébként 47 millió forintra becsülték, és ennek az összegnek a felénél valamivel többet fog fizetni a vevő. Szerintem nem kell a pénz mindenáron, hanem ki kellene várni a reális összeget fizető vevőket, mivel nem a sajátunkét, hanem a város tulajdonát áruljuk. A Vida Jószef utcában a beépítésre váró foghíjjal kapcsolatban olyan szerződés köttetett, hogy azt nem lehet megtámadni, és a vállalkozót sem lehet a beépítésre kötelezni. Összefonódást látok az apparátus és a tervező, kivitelező cégek között, bár a műszaki iroda új vezetőjének személye mintha már árnyaltnyi megoldást jelentene erre a problémára. A polgármester 50 százalékban érdekelt a Novátorban, emiatt kétszer is bejelentkeztem hozzá, és nem is nagyon tiltakozott a felvetéseim ellen. Én tiszta embereket szeretnék látni a testületben, akik nem bonyolódnak ilyesmibe sem párt-, sem haveri alapon.Viszont végre látok fejlődést is. Új vezetője van a Városgondnokságnak. Ő szerencsére más szemléletű, mint az elődei voltak. Mindent kiharcol és megcsinál, amit akar, hogy szebb és tisztább legyen a város. Máshol már korábban rájöttek: törekedni kell arra, hogy környezetünk is európai színvonalú legyen.

Mi az, amire leginkább úgy emlékszik vissza, hogy döntését az idő igazolta?


Nagyon örülök, hogy az iskolák átszervezését nem szavaztam meg, mivel ez egy nagyon rossz döntés volna. Nem az iskolák költségvetése buktatja meg a várost, hanem sok más egyéb


Rábavidék: Csihar Tamás


XIII. évfolyam 12. szám


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.