Új bérlakások épülnek

gangura | 2002. augusztus 28 08:25:18 | körmendi hírek |

Új bérlakások



A Gamesterv Kft. nyerte el az Ady Endre utcában a lakások felépítésének jogát, és a munkálatok június közepén az alapozással már meg is kezdődtek. A beruházás teljes költségvetése 101 millió forint, ebből 82 millió forintot fordítanak a ház építésére. A fennmaradó összegből közműveket építenek. A Hunyadi utcai transzformátor cseréjét már nem lehetett halogatni, és a bevezető utat, valamint a parkolót is ebből a keretből építik meg. A Széchenyi Terven keresztül az állam több mint 65 millió forinttal járul hozzá a 12 új otthon felépítéséhez, melyekben éppúgy, mint a tavaly épült lakásokban,





a fűtésről gázkonvektorok gondoskodnak majd.
Az épület a tavaly átadottnak tükörképe lesz, így egyetlen közös lépcsőház köti majd össze őket. A kivitelezők előre kialakítják a falakban a kábeltelevízió és a telefonvezeték védőcsövezeését is.
Az ipari munkák nagy részét, kőműves, az asztalos és a bádogos munkákat is helyi válalkozók végzik. Az épületgépészeti és a villanyszerelési feldatokat környékbeli iparosok vállaták
Az épület műszaki átadása 2002. október 30-ára várható, majd a szükséges eljárások után november 15-ére tervezik az ünnepélyes kulcsátadást a szerencsés lakásbérlők számára. A lakások iránt minden bizonnyal az idén is nagy lesz az érdeklődés, hiszen tavaly 100 igény érkezett az önkormányzathoz.




Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.