Indulhat a próbaüzem

droszler | 2004. november 01 16:20:12 | körmendi hírek |
Közmeghallgatás a szennyvízhálózattal kapcsolatban
Körmend szennyvízhálózatának fej­lesztésérõl volt közmeghallgatás októ­ber 21-én a Polgármesteri Hivatal nagy­termében, ahol kiderült, az önkormány­zatnak a 2002 és a 2006 közötti évek­re vonatkozó ciklusprogramja is az egyik legfontosabb prioritásként tartja számon a szennyvízhálózat fejlesztését, hiszen ez az alapja az összes többi fej­lesztés elindításának.


A rendezvény elején Bebes István polgár­mester köszöntötte a képviselõ-testület meg­jelent tagjait és az érdeklõdõket. Tájékozta­tójában többek között elmondta, hogy a vá­ros szempontjából kulcsfontosságú e létesít­mény kérdése. Hétéves küzdelem zajlott a szennyvíztisztító fejlesztésének ügyében, míg a tavalyi év második felében megálla­podás született a Vasi Víz Rt.-vel. Ennek ered­ményeként a szükséges közbeszerzési eljá­rás lefolytatása után az idén tavasszal elkez­dõdhetett a most október végéig tartó mun­ka, ami után megindulhat a próbaüzem. Az eddig meglévõ akadályok végre elhárulnak tehát. A kapacitásbõvítés másik eredménye, hogy a térség további kilenc településének szennyvizét is tisztítani tudja majd a telep.
Jelenleg 62%-os Körmend csatornázottsá­ga. Egy korábbi, sajnos sikertelen pályázat során elkészültek a szükséges tervdokumen­tációk a szennyvízhálózat fejlesztésérõl, és ezek vízjogi létesítési engedélyt kaptak. E tervek megvalósításához 320 millió forintos cél­támogatást igényel az önkormányzat, mely­hez a szükséges 15%-os önrészt a 2005-ös költségvetésében különítik el. Ha ezt a tá­mogatást mégsem sikerülne megkapni, akkor 20-20 millió forintot szán rendszerépí­tésre és a rendszer egységesítésére az ön­kormányzat.
Czafit Csaba, a Városfejlesztési, Környe­zetvédelmi és EU Integrációs Irodavezetõje arról számolt be, hogy a tervdokumentációt készítõ tervezõ a városi hat területre osztot­ta, ezek között kell felállítani a fontossági sorrendet.

Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy a lakosságnak körülbelül mekkora összeggel kell hozzájárulni a szennyvízhálózat kiépítésének költségeihez. Bebes lstván válaszában elmondta, hogy ez jelenleg 180­-190 ezer forint lenne, de mivel ez jelentõs kiadás, így már vannak tervek a finanszíro­zási lehetõségekrõl.

Tóth László, az 1. szá­mú választókörzet képviselõje a lakástakarékpénztárak által nyújtott lehetõségekre hívta fel a figyelmet. A fenti összeg 96 hónapig tarló törlesztése havi 2000-3000 forintot jelentene háztartásonként 6%-os hi­telkamat mellett.
Ugyancsak kérdésre adott válaszként hangzott el, hogy a Rábán aluli területre még azért nem dolgoztak ki terve­ket a szennyvízhálózattal kapcsolatban, mert egyelõre tervezett lakótertületként tartják nyilván. A közeljövõben megkérdezik az ott élõk véleményét is.

A tervek között szerepel egy vízközmû társulat létrehozása a hálózatbõví­téshez csatlakozó településekkel együtt, mert így jól áttekinthetõek lennének a tulajdonjo­gi viszonyok, és kevesebb kockázattal járna, ha valamelyik települési önkormányzat kihátrálna a társulatból.
A csapadékelvezetõ rendszerek tervezése másikvonalon zajlik, a jelenlegi rendszer fe-lülvizsgálata után a tervezõ tesz javaslatot az ütemezésre.

Csihar Tamás
Körmendi Híradó


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.