Ne vezessük félre városunk ifjúságát
Lassan a végére érünk váro­sunk negyedszázados évforduló­jára szervezett ünnepség­sorozatnak. A programok szer­vezõi fel is villantottak a két ki­állításon számos fotót, doku­mentumot. Ezeken azonban szinte csak az utóbbi 15 év ese­ményeibõl láthatunk képeket, de mi, idõsebb körmendiek úgy tapasztaljuk, a rendezvények leve­zénylõi adósak maradtak a vá­rossá válás alapjait lerakó sze­mélyek méltó megemlítésével.
Az illendõség és a történelmi hûség azt kívánta volna, hogy eb­bõl az alkalomból az 1970-es, '80-as évek történéseit és az utób­bi 15 év eredményeit, eseményeit helyes, reális arányban mutassák be. A fotóanyag ehhez rendelke­zésre állt. Történelemhamisítás ugyanis egy ekkora aránytévesz­tés. Ahhoz, hogy a település város lehessen, megvoltak a törvénybe írott elvárások, kötelességek, mindenekelõtt a megfelelõ lakás­körülmények. Megtörtént a Rákó­czi utca mindkét oldalán lévõ százévesnél idõsebb, salétromos, vizes földszintes házak lebontása (egy-két kivétellel). Helyükre für­dõszobás, központi fûtéses laká­sok, összkomfortos otthonok épültek. A Bartók lakótelepen, a Kauz-réten, a Dózsa György ut­cában ugyancsak ennek lehettünk a szemtanúi. Ezen lakások száma meghaladja az 1500-at. Ebben az idõszakban még a fiatal házasok­nak sem okozott gondot az önálló életkezdés, mert volt lakás. Épí­tettek színházat, múzeumot, óvo­dákat, iskolákat - öt iskolát ipari létesítményeket: Egis, Styl, Marc stb. Elkezdõdött a közmûve­sítés, a víz-, a gázprogram, stb. Aki ma Körmenden megnyit egy víz.- vagy gázcsapot, gondoljon azokra, akik ezt kiharcolták. Megépítették a sportcsarnokot, támogatták a kosárlabda sportot, s ne feledjük, elõször 1987-ben lett magyar bajnok a csapat. Ak­kor még a sok-sok fáradságos munkával végrehajtott parkosítá­si, fásítási programról, a több százezer óra társadalmi munka szervezésérõl nem is szóltam.
Tudom, most azt mondják, hogy kötekedõ és ellenzéki va­gyok, de a régi idõkben is ezt a bélyeget ragasztották rám -pe­dig csak maradtam független körmendi állampolgár -, mert meg mertem néha mondani, hogy a magyar nép történelme nem a dicsõséges 1919-es Ta­nácsköztársaságnál kezdõdött. Sajnos úgy tûnik, a mai vezetõ­ink semmivel sem különbek, mert õk is úgy mutatják be váro­sunk felnövekvõ ifjú nemzedéké­nek a múltat, mintha városunk történelme a rendszerváltással, 1989-cel kezdõdött volna.
Az elõzõ és a mostani állítás is városunk és hazánk történel­mének meghamisítása, elferdíté­se, s nem szeretném, ha ugyanaz a hiba megismétlõdne. Ezért fontosnak tartom, hogy politikai hovatartozás nélkül állítsunk emléket az akkori körülmények között jól és eredményesen dol­gozó és lobbizó igazi lokálpatriótáknak, a „foggal körömmel" küzdõ Bencsik Zoltánnak, Illés Imrének, dr. Vlasics Mihálynak, Kercsmár Jenõnek, Honfi Jó­zsefnek, Borsos Gyulának, Né­meth Attilának, Boda Jánosnak, akik a várossá válás alapjait le­rakták. A városi pártbizottságot már nem is említeném, pedig bármilyen furcsán hangzik, az ott dolgozó emberek is sokat tet­tek az ügy érdekében.
E szerény megemlékezéshez nem kértem engedélyt a név sze­rint említettektõl. Ezúton kérem szíves beleegyezésüket városunk tisztelt polgárai és a Rábavidék olvasói elõtt. Remélem megbo­csátják nekem felemlegetésüket, hiszen csupán a történelmi hû­ség kedvéért írtam le a fenti so­rokat.

Komjáthy Kálmán
Rábavidék