Marosits József szobrász nem ismeretlen lapunk olvasói elõtt. A nemesrempehollósi remete, szobrász és rímfaragó - már elnézést ezért a szójátékért - korán eljegyezte magát a múzsákkal, a szépmesterséggel. Most kiadott verseskötete, a Vadszõlõ a sziklán tulajdonképpen életmû válogatás, már ha lehet egy 54 éves képzõmûvész és lírikus esetében életmûrõl beszélni.

E második kötetet a TIT adta ki, s ebben az eddigi versekbõl adott közre a költõ hetvenötöt. Ebbõl az alkalomból irodalmi estre invitálták a vasváriakat és a környéken élõket november 23-án kedden este a Mûvelõdési Házba. Az est vendége Marosits Ferenc volt, narrátora pedig Pungor János. Az egyes versek elõadásában, megzenésített éneklésében közremûködött Prikazovits Ferenc és Joós Tamás elõadómûvészek.
Az est csupa katarzis-élmény - kezdte mondandóját Pungor János, folytatva egy vallomással: Én 50 évesen találtam meg apámat, aki csendõr volt, s akinek bûne annyi volt, hogy a bevagonírozott zsidók leveleit anyám közremûködésével eljutatta az életben maradt zsidó családtagoknak. E bejelentést követõen sûrû csend telepedett a kolostorfalak közé.
A '80-as években szobrászként vált ismertté Marosit József. De hogy jön ide a költészet? - faggatta a kötet szerzõjét Pungor János. Marosits József vallomásából megtudhattuk, hogy a takarítónõ anya és kertész apa gyermekének nem volt könnyû gyermekkora. A szétbombázott, vaskos falú szombathelyi székesegyházban ismerkedett az építészettel, kötött barátságot a múzsákkal. Lévén szegény, õ egy irkát és ceruzát kapott a szülõktõl, nem pedig villanyvasutat, mint tehetõsebb gyermektársai. 4-5 éves korban megtanították írni, olvasni, s következett a csoda, Arany János illusztrált versremeke, a Rege a csodaszarvasról. Ez alapozta meg máig ható magyarságtudatát. Élete Marositsnak tele van vaskos fordulatokkal, nehézségekkel, mondhatni göröngyös ez az életút. 9 évesen egy motorkerékpár elüti, s

24 helyen törve, mint törékeny madárfióka fekszik a kórházi ágyon. Édesanyja pedig egy hétig virraszt mellette, aki ezen idõ alatt teljesen megõszül.
Ekkor úgy tûnik, pap lesz. Ám Gyõr, majd a katonaévek hatására inkább a szépmûvészetek felé fordul. Elsõ diákversével maga Nagy László válogatja be a 24-es mezõnybe, így hát Sárváron a diákírók-diákköltõk találkozón indul el, ám újabb fordulat, mégsem a líra mellett kötelezi el magát. Köszönhetõen a szolnoki katonaéveknek is, ahol részt vehet a Nyári Szolnoki Mûvésztelepen, s ekkor útja hosszú idõre a szoborfaragás mellé rendeli.
Ám a versfaragáshoz nem lett hûtlen. A képzõmûvészeti sikerekhez most a második kötet is társul, mutatván, Marosits érzõ, nyílt

szívû ember. Ezért a nyitottságért persze legfeljebb a múzsa csókolta homlokon, a mindenkori hatalom inkább kevésbé mosolygós arcát mutatta felé.
Miközben hallgatjuk a keser-édes verseket, a múltba révedõ élményeket, kitárulkozik elõttünk egy olyan ember, aki - ha Kanadában, vagy Új-Zélandon látja meg a világot, aligha lenne ilyen gazdag, s nélküle mi is szegényebbek lennénk. Mert Marosit József abból a nehéz - mondhatni sommás valóságból táplálkozik - amelyet magyar sorsnak szoktunk leginkább mondani.
Némi irodalmi hasonlattal élve: az érték, melyet képvisel, magyar táj, magyar „ecsettel". Hol szobrászvésõvel, hol bicskával szobrot faragva, hol tollal, ceruzával verset írva végzi értékteremtõ, magyarságot megõrzõ munkáját.
Versei téli esték olvasmányai lehetnek, amikor a fázós lélek visszahúzódik magányába, vagy szikár panelszobákba zárkózott esti meditációra sarkalló literatúra az övé. Mert -miként ez kiviláglott ezen az irodalmi esten is, a rendszerváltást követõen mi mai magyarok egyre befelé fordulóbbak lettünk, s egyre távolabb kerültünk azoktól az ideáktól, amelyekrõl pedig a rendszerváltáskor azt hittük...
Hogy mit is? Nos, ez is kiderül a verseskötetbõl, amelyet jó szívvel ajánlunk mindenkinek.

- bodorkós -

forrás: www.vasvar.hu