Szeretetet adjunk egymásnak
A február 4-i számot olvasva, az 5. oldalon lévõ „Adakozó polgármesterek" címû cikk meg­döbbentett! Többes számban fo­galmazva, de kifejezetten, - ha burkoltan is - Körmend város polgármesterét kritizálja, elma­rasztalja a mondanivaló. Egy nagy körmondat befejezõjeként írja: „nyugdíjasoknak ajándéko­kat osztogat." Igaz, hogy Kör­menden a legnagyobb civilszer­vezet a Nyugdíjas Vk. Klub 388 taggal és 25 éves múlttal! A ko­rábbi városvezetõk is adtak pénzügyi támogatást a szerve­zetnek, de a rendezvényeken esetleg helyettessel képviseltet­ték magukat. Bebes István pol­gármester úr megtisztelte a klub tagságát, szívesen vállalta a ren­dezvények (nõnap, klubkará­csony) köszöntõinek elmondá­sát. A legnagyobb parancsolatok egyike: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!" Nála ez nem írott malaszt. Ha nõnapkor egy szál virágot nyújtott át és kívánt minden jót, csak dicsérni és elis­merni tudom. A klub életében a klubkarácsony a legszebb, leg­meghatóbb rendezvényünk!
A tagság zöme egyedül élõ, magas átlagkorú, szeretetre vá­gyó... Ha a város vezetõje a sze­retet ünnepén csomagot osztott, köszönet érte! A nyugdíj olyan összeg, amit csak megfontoltan lehet költeni, jól esik egy kis emberi magatartás, figyelmes­ség. Ne irigyelje senki ettõl a ré­tegtõl azt a kis adományt, hisz az idõ mindenki fölött eljár, aki most rosszindulatúan kritizál - „elérheti a nyugdíjas kort, min­den szépségével, bújával és bá­natával". Több jóindulatot és fõ­leg felebaráti szeretetet adjunk egymásnak, hisz ez tenné az éle­tet elviselhetõvé.

Tisztelettel:
Fodor Ernõné klubvezetõ


Tisztelt Fodor Ernõné!
Irásomban azokat a polgár­mestereket kritizáltam, akikre ráillenek a szóvá tett magatar­tásformák. Van, akinek ez termé­szetes, sõt tetszik, s van, akit ir­ritál. Én azok közé tartozom, akik ezt fenntartással fogadják. Ugyanis azt gondolom: aki ilyen erkölcsi normákat követ, és így reprezentál, az jobban szereti önmagát, mint a felebarátait. Amúgy egy jelenséget, és nem egy személyt bíráltam.
Viszont én is örülök annak, ha valaki önzetlenül, minden hátsó politikai és egyéb szándék nélkül segít a rászorulókon. A nyugdíjasok zöme is joggal tart erre igényt. Én a "mátyáskirályos" jó­tékonykodásokat többre tartom, s ehhez napjainkban már nem is kellene álruhába bújni. Persze tu­dom, a királyok sem egyformák.
Minden embert jó érzéssel tölt el, ha akadnak olyanok, akik erõt, fáradságot nem kímélve so­kat tesznek azért, hogy nyugdí­jas társaik hétköznapjai, ünne­pei változatosabbak, örömtelib­bek legyenek: köszönet érte! Önöknek ennél sokkal több jár­na, olyan sok, hogy azt egy virág kíséretében átadott, nagy méretû nejlonszatyorba nem is lehetne belegyömöszölni.
Csak zárójelben kérdezem: azok a nyugdíjasok, akik nem tag­jai a klubnak, azok mit kapnak?

Tisztelettel: Vilics Tamás