Indiánősz

Ha szerencsés a csillagzat, mikor e világra születünk, a sors majd indiánokat küld barátnak, hogy lámpását el ne veszejtse az ?urbánus ember" és hűtelen esti csendjeit újra megtalálhassa.
Két indián barátom nékem is volna, kik csak az első faggyal hagyják el a folyót, akik erdei lépteiket a hajnali vadaktól tanulták, kiknek birtokára belépőnek a diploma sose volt elég, többet, sokkal többet követelnek az aszfalton szőtt szerelmeknél, a hivatal kézszorításainál!
Az ő türelmük az örök vizek türelme!
Kevés szavaik rettentő igaza az ősmagyar íjak halálos pontossága. Két indián barátom. Akik pár pohár után összehajoltak, hogy feleveznének az ünnepre ők is, öleléseiknek, ?elhagyott" városukhoz való ragaszkodásuknak bizonyságát löktek megmutatni, hogy hiába a ?pusztában" töltött nyarak éltető magánya, részei és gyógyszerei a vasárnapok elüresedett utcáin kóborló körmendiek sóvárgó lelkének, magjai az összetartozás elültetendő fáinak.
Összehajoltak, mert tudták, hogy ott a helyük az Államalapító magasztalásánál, tudták, majd örömük telik a feldíszített kenuk körtáncában, s akaratlanul is könnyeket lopnak mindazok szívébe, kiknek szemeiből a zápor nem eredhet, mert nem szabad, hogy lássák letagadott érzékenységük, a megtalált ?őshaza" láttán!
Hát feleveztek ők egy augusztusi estén, a csalárd Európával nászra lépő királyukat festve csónakjuk elejére. Nem Koppány haragjától zengve keresték a többi hajóst, azt vitték magukkal ami a ?civilizáltakkal" összeköti őket!
És többet! Sokkal többet vittek nálatok!
Nálatok, akik félrekönyököltök egy öregasszonyt a templom ajtajában, mert imákat tanultok most, hogy majd jól elfelejthessétek, akik szenátori mundérba bújtok, mert fene nagy a vágy, hogy pulpitusra állhassatok, Akik megfojtjátok egy gyanútlan pillanatban minden gyermeki örömnek éltét, mindegy, hogy gitárnak, vagy kosárlabdának hívjuk is azt, akik még mindig a Nagy Testvér pennáját nyaldossátok, hogy ledadogjatok pár sort vele arról a helyről, ahol éltek, arról a helyről, amihez nem is tartoztatok soha, mert borzasztóan kívülállók vagytok, mert nem fog sohasem teátok köszönni egy hazasiető kamasz leány sem!
Akik azt hiszitek, hogy amúgy is vaksi szemeiteket még inkább lehunyva nemlétezővé
tehetitek mindazokat, akik nem nőnapi ünnepségen lezúgott konyakoktól gömbölyödő talpú cipőben állva képzelik el a márciust, akik nem hiszik el, hogy elnökük lészen a gaz besúgó, aki egy nemzet szemébe köpte múltja kilúgozott nyálát! Akik nem fogják hagyni, hogy legyen még négy évetek, legyen még egy percetek is, hogy elüldözzétek mindazokat, kik valaha szólni akartak, de megkeserített napjaik romjain ma már csak hajdan volt terveik hamvait nézegetik, s mosolyogtok egymást lapogatva, mosolyogtok a televízió előtt, mert azt halljátok, mit hallani akartok, azt mondjátok, mit tőletek hallani akarnak!
Hát ülj lóra elvtárs, ?mert megérkeztek a harcok", letagadott indián életek jönnek a Rábán, és felsorakoznak mind a pusztai népek, fegyvereikkel, ostoraikkal!
Ostoraikkal, amiket hazugságaitok ellen mormolt verseikből fontak!

Körmendi Figyelő
Kiadja a Körmendi Kulturális Műhely