Sorstalanság a neten

gangura | 2002. október 14 18:57:11 | kultúra |
Kertész Imre műveinek magyarországi kiadója, a Magvető a tervek szerint még e héten kétszer párezres, a jövő héten pedig mintegy 20 ezres példányszámban újra kiadja az irodalmi Nobel-díjas szerző legismertebb, Sorstalanság című regényét.

Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó igazgatója elmondta: ezek a tervek annak függvényében válnak valóra, hogy a nyomda milyen ütemben jut papírhoz. Hozzátette: azt is figyelembe véve, hogy a Sorstalanság milyen mértékben fogy majd, a Kertész Imre-életműsorozat többi kötetét is újra szeretnék nyomni. A kiadó a Valaki más című regény kiadásával ez év őszén fejezte be Kertész Imre összes művének - regényének, esszéinek és tanulmányainak - közreadását.

Morcsányi Géza arról tájékoztatott, hogy Kertész Imre műveinek könyv alakban való megjelentetésének joga a Magvetőt illeti, ám a szerző a digitális jogokat, illetve a CD-ROM megjelentetést eladta az úgynevezett Digitális Irodalmi Akadémiának, amelynek ő is tagja. A művek ily módon elektronikus könyv formában is hozzáférhetők és letölthetők a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központból, a Digitális Irodalmi Akadémia honlapról.

A Digitális Irodalmi Akadémiát 1998-ban azzal a céllal hozták létre, hogy teremtsen méltó feltételeket a magyar szépírók legjobbjainak alkotói szabadságához, illetve tegye elérhetővé műveiket a világhálón keresztül. Így a világ bármely pontján megismerhetővé válik a jelenkori magyar literatúra színe-java, a nemzeti értéknek számító kortárs szépirodalmi művek egységesen kezelt adatbázisban elérhetők az érdeklődők számára.

forrás: KORRIDOR


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.