'Kegyelem' Tánczos mamájának

droszler | 2005. július 26 18:23:10 | körmendi hírek |

Maradhat a lakásában. Nem fordulnak majd Sólyom Lászlóhoz sem

Múlt héten elárverezték volna Tánczos Gábor lakását. A többmilliós perköltség miatt kiírt licitre azonban senki nem ment el. Így a körmendi gyerekgyilkosság miatt elítélt fiú édesanyjának egyelõre nem kell költöznie. A strasbourgi Emberi Jogi Bíró­ság elutasító döntése után végre valami jó is történt a Tánczos családban - vélik az érintettek. Az 1998-as gyerekgyilkosság mi­att jogerõsen 13 évre ítélt Tán­czos Gábor édesanyja és nagyanyja egyelõre körmendi lakásuk­ban maradhat. Pedig úgy volt, hogy költözniük kell. Ám az árve­résre, amelyet a csaknem négy­millió forintos perköltség miatt írtak ki, senki nem ment el. Tánczos Istvánné, Gyöngyi ki­csit megkönnyebbült.
- Fogalmam sincs, hova köl­töztünk volna, ha valaki megveszi a fél lakást, ami Gábor nevén van. Hiszen itt nem maradtunk volna, az biztos. Kétmillió forint­ra hirdették meg, de az árverés szerencsére elmaradt. Senki nem akart kitúrni bennünket. Úgy fogom fel, hogy a helyiek ki­álltak mellettünk, hiszen igazán jó vétel lett volna ez a fél lakás is. Most talán lesz egy kis nyugal­mam - mondta Tánczosné.
Emlékezetes, 1998. április 1-jén brutális kegyetlenséggel ölték meg az akkor 11 éves H. Zsófiát körmendi otthonában. Sok kérdés maradt azóta is meg­válaszolatlan. A gyilkosság után tanúnak önként jelentkezõ Tán­cos Gábort sokéves bírósági hu­zavona után végül elítélték. Egyetlen, közvetett bizonyíték alapján. Ez pedig az áldozat és a feltételezett elkövetõ ruháján ta­lált mikro-anyagmaradványok keresztezõdése volt. Annak elle­nére, hogy a bíróságon az a rend­õr, aki Szombathelyrõl a fõváros­ba hozta a ruhákat, azt vallotta: egy zsákban, ömlesztve volt H. Zsófia és Tánczos öltözéke.
A kegyetlen gyilkosság ügyé­ben, amikor is fültõl fülig elvág­ták a kisgyerek torkát, a mai na­pig nem lehet tudni, hogy mi­lyen eszközzel (felmerült a kés, a cserépdarab és a vadásztõr is), mikor, elölrõl vagy hátulról tör­tént a gyilkosság. A helyszínen nem találtak értékelhetõ ujj-, láb-, fül-, szagnyomokat. Szemtanúja nincs az eseménynek. Emellett a kislány halálakor keletkezett több liter vérnek is nyoma veszett a lakásban. Hét és fél éve nem tud senki válaszolni a kér­désekre. A sok megválaszolatlan és a gyilkosság szempontjából perdöntõ kérdés miatt került a Tánczos-ügy az érdeklõdés középpontjába. Sokakban felme­rült, hogy a mostani meghiúsult árverés és az új köztársasági el­nök reményt jelenthet a család­nak. Hiszen az emberek még mindig hisznek a fiú ártattansá­gában. Tánczosné hamar elosz­latja a bizakodást.
- Nem fordulunk majd Sólyom László új köztársasági el­nök úrhoz sem kegyelmi kér­vénnyel. Ugyanis nem aka­runk kegyelmet. Mi az igazsá­got akarjuk. Tiszta lappal ment be a rendõrségre a fiam. Segí­teni akart, de gyilkost csinál­tak belõle. Azt szeretnénk, ha tiszta lappal is jönne ki a bör­tönbõl. Egyébként meggyõzõ­désünk, hogy az öt, egymástól teljesen eltérõ beismerõ vallo­más és az, hogy a fiunkat szavahihetetlenné tették, elég volt az elmarasztaló ítélethez. Hiszen ezzel elérték a céljukat: elítél­hetõ lett Gábor. Mindenkinek üzenem: mi megküzdünk az igazságért, nem kell senki ke­gyelme - vélekedett az édesanya.
A család szeretné, ha a meg­gyilkolt kislány halottszemlé­jén készült videofelvételhez hozzájuthatna. Még így, közel nyolc év távlatából is. Hiszen az édesanya azt mondja: abból kiderülne, hogy Zsófi ujjai közt és a bugyijában talált hosszú hajszálak kitõl származhatnak. Mert ezek eredete a mai napig nem tisztázott. Tánczosnak ak­koriban pár centis volt a haja, így a sötét, hosszú haj akár a gyilkosé is lehet. Emellett Tán­czosné szeretne választ kapni arra a kétszáz kérdésre, ame­lyek az üggyel kapcsolatban felmerültek. Úgy véli, talán a 2500 oldalas periratból valami kiderülne, de nincs pénze az ol­dalankénti százforintos máso­lási díjat kifizetni.
- Furcsa, de ennyi év után még mindig bízunk abban: egy­szer kiderülhet az igazság, és a valódi gyilkost is elítélik. A mos­tani árverés pozitív kifejlete is arra ösztönöz: folytatni kell a harcot az igazságért. Hiszen ebben az egész ügyben egyetlen tény van csak:1998. április t-jén megöltek egy 11 éves kislányt. Borzasztóan sajnáljuk a történte­ket és az áldozat családját is. De az én fiam akkor sem gyilkos!

Forrás: Reggel, 2005.07.25.


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.