kezdőlap  1    2    3    4    5    6  hátsó borító
NEMZEDÉKEK ÖRÖKSÉGE

A Batthyány kastély főépületének nyugati szárnyában, az első emeleten kapott helyet a múzeum. A város alapítása 750. évfordulójának tiszteletére 1994-ben létrehozott állandó kiállítás a települést körülölelő táj természeti értékeit, az e körben fellelt régészeti és kultúrtörténetileg fontos leletegyütteseket, az egykori mezőváros históriájával kapcsolatos tárgyakat és dokumentumokat, a több évszázados múlttal rendelkező kézművesség és az egyleti élet gazdag tárgyi emlékeit tárja a látogatók elé.
A bejárati ajtót kitárva a természettudomány mezejére lépünk. Múltba nyíló ablak - amiről a Rába mesél: hirdeti az első vitrin felirata. Benne a Dunántúl legnagyobb folyójának a Rábának egykori pleisztocén korból származó kavicstakarójából előkerült fosszilis növény- és állatmaradványok. Kovásodott tölgyfatörzsmaradvány, az itt honos ősfenyő lenyomata mellett egy mammut kövült foga, a háromujjú ősló állkapocscsontja mellett megcsodálhatjuk a barlangrajzok által jól ismert gyapjas orrszarvú jégkorszakból származó zápfogát, melynek egykori tulajdonosa néhány százezer évvel ezelőtt környékünkön legelészett. Az élet a vizekben és a vízparton a jelen korban is igen változatos képet mutat. A Rába igazi vadvíz! Folyása gyors, egyik kanyar követi a másikat, a szakadó part után zátonyok születnek, s a víz rohan, míg valamiben meg nem ütközik, s ott forgó keletkezik. Ez a Rába, melynek csodálatosan gazdag a vízivilága. Partja mentén jellegzetesek a fűzligetek. A ligeterdők hívogató aranysárga virága a mocsári gólyahír, a víz színén lebegő tavirózsa megkapó látványt nyújt, a holtágak hínárjainak rovarfogó növénye a közönséges rence a kis rákok, fiatal halivadékok számára minden bizonnyal félelmetes. A mocsarak közönséges állata a teknős, a pettyes és tarajos gőte, a kishalakkal, békákkal táplálkozó vízisíkló viszont ránk nézve teljesen ártalmatlan. A vastag bundájú pézsmapocok, a tőkés réce vizet kedvelő állatok, táplálékukat is innen szerzik. A nádasokban művészi fészket építő nádirigó, az álcázás nagymestereként ismert bölömbika, a homok és kavicspartok apró rovarai után kutató kis lile mellett a függőcinke fészkét is itt tanulmányozhatjuk.
A Rába halai közül a már ismeretlen kövi csík, az egyre ritkább lesőharcsa, és a hatalmas méretűre is megnövő tükörponty, csuka kelti fel a horgászok érdeklődését. Böjti napokon évszázadokkal ezelőtt a tokhal, azaz a viza fogása sem volt itt ritka, a közönséges halakat pedig "karikaszám" vitték a németújvári urak asztalára. A halfogás kegyetlen eszközét, a szigony használatát már a múlt század végén tiltották, a fenekező készségek azonban máig fentmaradtak. Egy 150 literes akváriumban rábai halakat mutatunk be, kicsit közelebb hozva a városlakókhoz a természetet. Megsárgult fényképeken kapitális zsákmány. Az 1935-ben Bejczi Sándor által horogra kapott 50 kg-os harcsát, 1954-ben Belencsák Béla által fogott 15 kg-os tükörpontyot, mielőtt még kondérba kerültek volna, mi is megcsodálhatjuk. A rétek élővilágára, különösen az árterek nedvesebb, lágyszárú növényekben gazdagabb területeken a színpompás virágokon kívül a rovarvilág sokrétűsége jellemző. A folyóparti égeres előtt díszlik egy jégkorszakból ittfelejtett maradványnövény, a védett zergeboglár. Amott a nyár elején pompázó szibériai nőszirom, a később szirmait bontó “encián”, a kornis tárnics vonja magára a figyelmet. Mocsárréteken, egykor a Rába mentén is tömegesen virító kockásliliom mára már védett, veszélyeztetett kincsünkké vált, akár csak az agárkosbor. Az üde rétek mérgező, de szép virága a kikerics ősszel nyitja halványrózsaszíntől lilásbíborig terjedő színárnyalatokban tündöklő lepelleveleit. A legelők, rétek, erdőszélek kedvelt csemegéje a csipkés őzlábgomba. A tőzegmohán ülő gyepibéka, a fű közt megbúvó imádkozó sáska mindennapos errefelé, a rézsikló és törékeny gyík sem számít ritkaságnak. Az örvösgalamb a zavartalan ligetes területeken fészkel. A szarka és a fészekparazita kakukk is gyakori vidékünkön épp úgy, mint a “szitálva” egyhelyben lebegő, zsákmányára leső vörösvércse. A környező erdők növényei és állatai is igen nagy változatosságot mutatnak. A tavasz első hírnöke a hóvirág, mindenütt előfordul. Az 1989 óta országosan védett, tavaszi tőzike Körmend környékén még eredeti állapotban maradt fent a gyertyános tölgyesekben. Sűrű szőnyeget alkot helyenként a szép kék színű csillagvirággal tarkítva. A környék cseres- és gyertyános tölgyesek ébredő avarját töri át a környék ritkasága, a kisvirágú hunyor. Ugyancsak védett a tisztásokon előbúvó száratlan kankalin. A nyár második felében illatozik az erdei ciklámen. Üde völgyalji bükkösök jellemzője a mesebeli nevű és megjelenésű erdei tündérfürt is. Erdeink jellegzetes madara a kis fakopács, a zöld küllő. Ügyes és rettenthetetlen vadász, az apró madarak réme a karvaly. Éjszaka szerzi zsákmányát, így nappal alig látható az erdei fülesbagoly. A pintyfélék ismert erdei képviselője a meggyvágó erős csőrével a legkeményebb magokat is képes feltörni és elfogyasztani. Ahogy a fecske nappal, a lappantyú éjszaka vadászik rovarokra. Régen hatalmasra tátható szája miatt azt hitték róla, hogy az éj leple alatt berepül az istállóba, bekapja a kecskék tőgyét és kiszívja tejüket. Az erdőben a gombáknak számtalan faja található meg. Súlyosan mérgező, így kerülendő a párduc- és a légyölő galóca. A fenyvesek gyakori gombája a barna tinóru és az ízletes rizike. A nagytestű állatok közül az őz és a vaddisznó bizony gyakran puskavégre kerül. Igazi ritkaságnak számít a fekete gólya, amely e környéken költött is. A kiállításon bemutatott példány Körmendre a “gólyák városára” emlékeztet. A tőrök, csapdák, kelepcék arra valók, hogy e leleményes találmányok foglyul ejtsék a zsákmányként kiszemelt apróbb-nagyobb állatokat. A vadászpuskát korábban megelőző fegyver volt a parittya. Az állatok tulajdonságainak ismerete kellett a lépesvessző, a kányavas, az ürgetőr, a különböző lószőrből készült hurkok, de még az egyszerű egércsapda alkalmazásához is. A rabul ejtett énekesmadarat kényeztették, gyakran emberi hajlékot utánzó kalitkát készítettek számára.
E térség természetrajzának kutatóiról is szólni kell. Carolus Clusius (1526-1609) németalföldi orvos, botanikus Batthyány Boldizsár németújvári birtokain eltöltött éveiben jelentős növénytani kutatásokat végzett, mely során számos addig ismeretlen növényt fedezett fel, köztük a sárga sásliliomot, melyre a Rába-parti ligetekben bukkant. Beythe István (1532-1612) botanikus, prédikátor és egyben egyházi író volt a segítségére, akivel együtt utazták be Nyugat-Pannóniát. Közösen állították össze a Stirpium nomenclator pannonicus-t, azaz a magyar növények szótárát. Clusius ezenkívül még elsőként írta le a Nyugat-Dunántúl és a környező vidék flóráját. Az 1601-ben megjelent műben e vidék gombavilágát is ismertette. A kései utódok közül Vörös István (1894-1963) lepkekutató, tanító volt Egyházasrádócon. Körmend környékén is gyűjtött, s a mintegy három és félezer darabot számláló lepke és rovargyűjteményét a Savaria Múzeumnak ajándékozta. Ebből láthatunk itt egy kis ízelítőt.
Horváth Ernő (1929-1990) múzeológus elsősorban ősnövénykutató volt, de jelentős florisztikai, természetvédelmi, tudománytörténeti munkássága is. Nevéhez fűződik a hatvanas évek körmendi természettudományi kiállítása, a vár kertjében elhelyezett Clusius emlékoszlop állítása. Körmend és környéke két nevezetes természetkutatójának tevékenységét a madárvilág szeretete és elmélyült kutatása kapcsolja össze.



 1. kép Csaba József gyűjtéséből válogattunk

Csaba József (1903-1983) Nagycsákányban született körjegyző volt, aki egyaránt magas szinten művelte a néprajz, a nyelvészet és a madártan tudományát. Munkásságának nagy része a Rába-völgyhöz kapcsolódott, élete során több mint kétszáz írása jelent meg e témákban. Nagyszerű néprajzi gyűjteményét 1953-ban múzeumunknak ajándékozta. Jeles darabjaiból itt adunk ízelítőt. Két mángorló lapickát is számontartunk tőle. Az egyiken 1825-ös évszám, kétfejű sas, kardot tartó oroszlán, gólya és örvös galamb ábrázolás van, amit egyházi jelvények egészítenek ki. A másikon, - mely 1835-ben szerelmi ajándékként Gyurkó Éva számára készült - vörös spanyolviaszos díszű terebélyes életfát láthatunk. Különlegességnek számít az az 1872-ben készített domborfaragású kígyós bot is, melyen Isten báránya felett magyar címer, mellette úrfelmutató és kehely ábrázolása is szerepel. A múzeum jeles népművészeti darabja az a vörös-zöld spanyolozással díszített borotvatok, melyet Szalai Pál készített Német Mihálynak 1868-ban Szombathelyen. A fakorcsolyák, préselt szegfű a Kárpátokból, tűzcsiholó acél, faragott fa galambocskák az első világháborúból, jegykendők, húsvéti hímes tojások, őz fejű bot, egy elnyűtt vadásztáska, egy ökölnyi áldozati kő, melyhez egy hajtincs is tartozott, mind, mind tőle származik.
Molnár Lajos (1853-1942) körmendi születésű, de Molnaszecsődön élt körjegyző, madarász szintén a hírességek közé tartozik. A hazai madarak kiváló megfigyelőjeként tartották számon, de emellett madártöméssel, preparálással is foglalkozott melynek művészi mestere volt. Már a századfordulón is híressé vált  haszált otthona, ahol mind az öt világrész ornisa szerepelt. Az Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskolában szakszerűen felállított és megóvott gyűjteményének egy kisebb hányadát láthatjuk. Az újguineai, ausztráliai, paraguai, kolumbiai, equadori, molukki szigeteki, brazilisi madarak között 11 kolibri, paradicsommadarak, egy hatalmas arara papagáj, a színpompás tukán, csak ízelítő a gyűjteményből.



2. kép. Egy vitrinnyi egzóta madár Molnár Lajos gyűjteményéből



Molnár Lajos munkásságáról, páratlan értékű, tündöklő tollú kincseiről itt helyben pazar kiállítású könyvet is megjelentettek.
A második terembe lépve évszázadokkal, évezredekkel korábbi emberi kéz alkotta tárgyak tárulnak szemeink elé. A XIX. század második felében meginduló régészeti gyűjtőmunka eredményeként Körmendről ép őskori eszközök kerültek be a megalakuló egyesületi és magángyűjteményekbe, majd később a múzeumokba is. Az elmúlt évtizedek leletmentő ásatásai és felszíni megfigyelések megerősítették, hogy az újkőkor idején a Kr.e. IV. évezredben Körmend környékén már települések sokasága állt. A dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrájának tárgyi emlékeit sikerült több helyen is megtalálni. A késő rézkorból a Kr.e. III. évezred  végéből hamvasztásos sír leletei kerültek elő Csákánydoroszlóban. Az emberi hamvakat az itt bemutatott hatalmas díszített edény darabjai között találták meg. A körmendi Várkertben gázvezeték építésekor 1984-ben három helyen is őskori településnyomokat fedeztek fel. E maradványok nagyméretű hulladékgödrök voltak. Az itt fellelt tálak, fazekak, füles korsók töredékeiből egész edényeket is össze lehetett állítani. Ugyanitt egy gabonazúzókő töredéke is előkerült átégett paticsfalak omladéka közül. Több mint egy évszázada Turcsányi Endre körmendi evangélikus lelkész fedezte fel a katafai Várdombon a rómaiak településnyomait. 1980-ban a borostyánkő útvonalon az évek óta tartó kutatás eredményeként a régészek egy katonai őrállomásra bukkantak. Az antik források megőrizték a tábor nevét is: Arrabone. A téglalap alakú erődítményt három oldalról árok és sánc vette körül. A negyedik oldalon a domb természetes meredeksége szükségtelenné tette az erősítést. Az állomás sáncszerkezete fából készült, melyet agyagtöltéssel erősítettek meg. A sáncon belül pedig gerendaszerkezetű épületek álltak. Fortuna segített akkor, amikor a tábor belsejéből 18 aranyéremből álló kincsre bukkantak a szakemberek. A jelentős éremlelet nyolc császár képmásával díszített vereteket tartalmazott. Nero, Vittelius, Vespasianus, Titus, Dominitianus, Traianus, Antonius Pius, Lucilla és Marcus Aurelius verdefényes pénzei mellett terra sigillata töredéket is találtak. Az érmek elrejtésének ideje tisztázódott, időszámításunk utáni 160-170es évek, a markomann háborúk korára tehető. A Várkertben is előkerült egy kora római kori hamvasztásos sír maradványa. A bennszülött nő porai mellett egy ép itáliai eredetű illatszeres üvegcsét is találtak, mely dísze a kiállításnak. Egyházasrádócról Kr.u. I-II. századi urnasírok rekonstruált edényei kerültek a vitrin üvegfalai mögé.



3. kép. Róma kori leletek Körmendről és környékéről

Az ablak melletti falon függő tablóra sok apró szórványleletként múzeumba került tárgyat helyeztünk el az évezredek történelmi metszeteként. Helyet kaptak itt pattintott és csiszolt kőeszközök, köpűs bronzbalta és ritka súlymérték: két keftiu, - mely a bronzkorban a fizetési eszköz őse volt -, sírból származó fibula, Krisztus monogramos gyűrű, agyagmécses és népvándorláskari kard nyílcsúcsokkal, középkori és újkori fenékbélyeges edénytöredék, s pénzérmékből egy kurta sorozat. Helyet kapott itt a XIX. század mezővárosi feltöltési réteg ásatási szelvénysora is, benne temérdek cseréppel, üvegdarabbal, keménycseréppel, fémhulladékkal és a helyi pipagyártó manufaktúra kidobásra ítélt selejttengerével...
Körmend Curmend névalakban mely türk nyelven gázlót, vagy erődített helyet, esetleg várat jelent 1238-ban kelt oklevélben, egy határper kapcsán királyi birtokként vált ismeretessé.

Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.