előszó1-2.3.4.5.6.7.8.9.10.11.utószó

5. SÉTA A VÁRKERTBEN

A már említett Vályi András így emlékezik meg „a’ hertzegi dicső” kertről:

„Nevezetesíti, sőt ujj fénnyel eleveniti e’ Mező Várost a’ meg ujittatott Vár… nem különben az ángliai izléssel készült igen szép kert; melly a’ nézőt külömféle gyönyörködtető szemlélgetések által mintegy ujj életre emeli…Én valóban soha el nem felejtkezhetem arról a...magános sétállásomról, mellyet e kertben éreztem 1795. esztendő beli utazásomban, s nem tartóztathattam magamat, hogy minden részletét meg ne vizsgállyam…”

„A körmendi park az ország húsz legfontosabb parkja között az előkelő negye-dik helyet foglalja el. Rangsorban csak Fertőd, Füzérradvány és Martonvásár előzi meg, és olyanokat hagy maga után, mint a tatai, az alcsúti és a gödöllői…”- írta Kop-pány Tibor „A körmendi kastélypark építéstörténete” című munkájában.

A kertet már 1603-ban említették. Alma-, körte és szilvafák között méhkasok álltak, a sétányokat szőlőlugasokkal futtatták be. Az uradalmi kertész: ZALAY GYÖRGY, a század közepén pedig valószínűleg a német NOYPAUER PÉTER volt.


A század közepéről ismert várösszeírás adatai szerint Körmenden „A Vár e-lött Való Kertben négy kas méh volt, valamint a várkertész kezénél 6 ásó, 4 kapa és 2 vas gereblye…”

Egy 1724-ből származó térképen is szerepel. A parkot a XVIII. században ha-talmas barokk parkká építették át és még ugyanannak a századnak utolsó éveiben egy újabb átépítéssel angolkertté alakították.

A II. világháborút követő változások hatására az eredetileg 80 ha területű Várkert több mint felét más célokra használták fel. Napjainkban csak 35,5 ha mondható igazán Várkertnek. A kastélypark egyik hangsúlyos építészeti eleme a 15 méter ma-gas OBELISZK (2), melyet 1810-ben állíttatott Batthyány Fülöp. Mestere ismeretlen. Tetejét a Batthyányak címerállata, a pelikán díszíti. Alsó ha-sábjának előlapján egykor bronzból öntött dom-bormű volt, rajta a három Grácia alakjával. A hozzá vezető lépcsőkkel együtt a dom-





borművet a történelem vihara elsöpörte. Egy 1920-as években készült fénykép se-gítségével Körmend Város Képviselőtestülete 1991-ben elkészíttette a feliratos tábla másolatát. A tábla felirata a következő:

„HERCZEG BATTHYÁNI LAJOSNAK

MAGYAR ORSZÁG NÁDORÁNAK

_________ . _________



HERCZEG BATTHYÁNI KÁROLYNAK

TÁBORNAGYNAK

__________ . _________



HERCZEG BATTHYÁNI ÁDÁMNAK

TÁBORSZERNAGYNAK

__________ . __________



HERCZEG BATTHYÁNI JÓZSEFNEK

MAGYAR ORSZÁG PRÍMÁSÁNAK

__________ . __________



HÁLAEMLÉKÜL KEGYELETBŐL

_________ . __________



HERCZEG BATTHYÁNY LAJOS

MEGKEZDÉ

_________ . _________



FIA HERCZEG BATTHYÁNI FÜLÖP

BEVÉGEZÉ”

A park északnyugati sarkában, a jelenlegi cipőgyári épületek mellett és előtt találunk egy kétalakos késő-barokk szoborcsoportot, felirata szerint VERTOMNUS és POMONA - ősz és nyár – (8), az Obeliszk felé vezető déli allé sarkán pedig a másik két alakos szobrot: a ZEPHYRUS és FLORA - tél és tavasz- (11) szobrát. Ez utóbbi szobrot egy 1929-ben készült, alig használható üvegnegatív és egy – a szoborról – hátulról készült fénykép alapján ILLYÉS ANTAL budapesti szobrászművész alkotta újra. 2001. augusztus 19-én Körmend Millenniumi ünnepségei során avatta fel Dr. Nagy Zoltán múzeum igazgató. Érdekességként említette, hogy… 1845-ben „az itten tanyázó katonaezred Zenekara nyári időben gyakortában” (gyakran) a Várkertben a Vertomnus és Pomona szobránál térzenét rendezett. ( A jobboldali kép a következő oldalon ).



A két szoborcsoportot a szakirodalom szerint JOHANN MARTIN FISCHER bécsi akadémiai szobrász faragta 1786 előtt. Az újra faragott Zephyrus és Flora szo-borcsoport elkészítését a nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma is támogatta.

A Vertomnus és Pomona szobortól kissé keletre, az Obeliszk előtti tisztás É-i oldalának közepén található egy csiszolt kemény mészkőből készített emlékmű. A Ludovika Akadémia emlékműve felső élének közepén jelvény vésete, alatta bronz plakett: „ A hazáért mindhalálig M. Kir. Honvéd Ludovika Akadémia 1808” feli-rattal. (9)

Az emlékmű déli oldalán az alábbi felirat olvasható:

„UTOLJÁRA

EZEN A RÉTEN

AVATTA FEL A

LUDOVIKA

AKADÉMIA

A GYALOGOS

ÉS A GYORS

FEGYVERNEM

HADNAGYAIT

1944. NOV. 15.

EMELTE AZ ÉVFOLYAM 1995.”

Alatta bronz betűkkel: „A HAZA MINDENEK ELŐTT”.

Az emlékmű északi oldalára két márványtáblát helyeztek egymás alá. A felső tábla szövege: „ HŐSI HALOTTAINK” és 13 hősi halott nevének felsorolása, majd:

„DICSŐSÉG A HŐSÖKNEK” záró felirat.







Az alsó tábla szövege: „ HŐSI HALOTT 1 ÉVES LUDOVIKÁSOK 1944 DEC. és a következő:

PORVAI JÁNOS

ZELLENI ENDRE

I – II LÖV. AKS ÉVF.

GOSZLETT JENŐ


Az emlékműtől északi irányban, a Várkert északi bejáratánál kereshetjük fel a már említett VÁRKERTI ÉTELBÁRT (7), udvarán a TENISZPÁLYÁKAT (6).

A Zephyrus és Flora szoborral szemben helyezkednek el az MSC MARC SHOE Corporatin Hungary CIPŐGYÁRTÓ Kft. (10) üzemi épületei.

Az Obeliszktől északkeleti irányban a VADÁSZLAK (4) környékén 1812. április 23-án ásás közben régi romokra bukkantak, melyben több száz darabból álló ezüst kincsleletet találtak. A leletet 1814-ben Batthyány Fülöp a Nemzeti Múzeumnak aján-dékozta. A lelet legszebb darabjainak másolatát a RÁBA HELYTÖRTÉNETI MÚ-ZEUMBAN csodálhatjuk meg. A híres körmendi lelet a középkori ötvösség jelleg-zetes csoportját tartalmazza. A VADÁSZLAK szomszédságában a Szakközépiskola egyik TANMŰHELYE (5) van.

Az Obeliszktől körülbelül 40 méterre északi irányban – a földgázcső fektetése során több kora-bronzkori lakógödör került elő, amelyek közül néhányat feltártak. A talált anyagot a szombathelyi SAVARIA MÚZEUMBAN lehet megtekinteni.

Ha a Zephyrus és Flora szobor jobb oldalán az Obeliszk felé sétálunk, déli i-rányban egy hangulatos fahídhoz érünk, ami egy kis tavon vezet át bennünket. A ta-vacska 2 kis szigetet fog közre.



A hídról jobbra letérve utunk a sok ritkaság közül is különösen figyelemre mél-tó, több száz éves juharlevelű platánfához (1) vezet (Platanus hibrida). A fa életko-ra 400-500 évre tehető. A 240 cm átmérőjű fa 35 méter magas. Mellmagasságban mért törzskerülete 7,45 méter.

A helyi hagyomány szerint e platánfa előtti tér-ségen történt 1664 augusztus 10-én – a győztes körmendi és szentgotthárdi csaták után – REI-NINGER SIMON császári megbízott és KÖPRILI AHMED nagyvezér között a szégyenletes vasvári békekötést megelőző első tárgyalás.

A platántól déli irányban, rövid séta után a RÁBA töltésére érünk, ami a park területének, de egyúttal a középkori Körmendnek is déli határa volt. Az árvízvédelmi töltés helyén és mellett egy-kor hatalmas ártéri erdő volt ősfákkal, amelyből néhány példány maradt ránk.


A töltésen nyugati irányba haladva a Rába-híd déli hídfőjénél egy kis fás ligetet pillanthatunk meg. Ebben a ligetben hat dór osz-lopos, dór főpárkányú, köralaprajzú kupolás épít-mény közepén, 3 lépcsőfok magasságában talál-juk meg NEPOMUKI SZENT JÁNOS (14) szob-rát, amely országosan is ritka példája a klasz-szicizmus emlékszobrainak.

A szobor előtt tovább haladva déli irányba, mintegy 150 méter távolságra a hídtól, juthatunk el a HONDA MÁRKAKERESKEDÉSBE (15). A szoborral szemben, az út nyugati oldalán találjuk az állat-vásárteret, még nyugatabbra a Szesz-főzdét.

A Rába hídjától a kastély főbejáratáig vezető Bajcsy – Zsilinszky út jobb olda-lán, a Várkert déli részét a RÁBAPARTI Járműjavító, a KIA Márkakereskedés



és Szerviz (13) foglalja el. E mellett a KÖLCSEY FERENC GIMNÁZIUM (12) épüle-te áll. A Gimnáziumot 1946-ban Dr. KINCS ELEK és MOSONYI ANTAL későbbi i-gazgatók kezdeményezésére, Körmend előjárósága támogatásával, mint államilag segélyezett községi gimnáziumot alapították. Az államilag segélyezett kifejezés azt jelenti, hogy a tárgyi feltételeket Körmend, a tanárok fizetését a művelődési kor-mányzat biztosította.

A hányatott sorsú gimnáziumnak ez az 1960-ban épített általános iskola a 4. helye Körmenden. Az 1960-as évek közepén felmerült megszüntetésének gondolata is. 1985 nyarán - miután ismét önálló gimnázium lett - vette birtokába. A Gimnázium földszinti aulájában a Gimnázium fennállása 50. évfordulója alkalmával az alapító igazgató, Dr. KINCS ELEK márványtáblába foglalt bronz arcképét helyezték el ünne-pélyes külsőségek közepette.



























A Gimnázium bejárata



IV. számú térkép








JELMAGYARÁZAT





1. PLATÁNFA 7. VÁRKERTI ÉTELBÁR

PLATANE (D) RESTAURANT

PLATAN (GB) RESTAURANT

PLATANO (I) RISTORANTE

PLATAANI (FIN) RAVINTOLA

PLATANA (SLO) GRAJSKA RESTAVRACIJA

PLATANARBO (ESPERANTO) RESTORACIO

DRZEWO PLATANOWE (PL) RESTAURACJA

2. OBELISZK 8. VERTOMNUS ÉS POMONA

OBELISK STATUE

OBELISK STATUE OF VERTUMNUS AND POMONA

OBELISKO STATUA

OBELISKI PATSAS

SPOMENIKI VERTOMUNIN IN POMONIN KIP

OBELISKO STATUO VERTOMNUS KAJ POMONA

OBELISK POMNIK

3. SPORTTELEP 9. LUDOVIKÁS HŐSI EMLÉKMŰ

SPORTSTÄTTE HELDENDENKMAL

SPORT GROUND WAR MEMORIAL

CAMPO SPORTIVO MONUMENTO DEGLI EROI

URHEILUKENTTÄ SANKARTEN MUISTOMERKKI

ŠPORTNO SREDIŠČE KIP HERIJEV

SPORPLACO MONUMENTO DE HEROOJ

BOISKO SPORTOWE POMNIK BOHATERÓW

4. VADÁSZLAK 10. MSC MARC CIPŐGYÁR

JÄGERHAUS SCHUHFABRIK

SHOOTING BOX BOOT AND SHOE FACTORY

CASA DI CACCIA CALZATURIFICIO

METSÄSTYSMAJA KENKÄTEHDAS MSC MARC

LOVSKA KOČA TOVARNA OBUTVE MSC MARC

ĈASDOMETO ŜUFABRIKO

DOM MYŒLIWSKI FABRYKA OBUWIA MSC MARC

5. TANMŰHELY 11. ZEPHYRUS ÉS FLORA

LEHRWERKSTATT STATUE

TRAINING SHOP STATUE OF ZEPHYRUS AND FLORA

CANTIERE SCUOLA STATUA

OPETUSPAJA PATSAS

ŠOLSKA DELAVNICA ZEPHYRUS IN FLORIN KIP

LERNOLABOREJO STATUO ZEPHYRUS KAJ FLORA

WARSZTAT SZKOLNY POMNIK

6. TENISZPÁLYÁK 12. KÖLCSEY GIMNÁZIUM

TENNISPLÄTZE GYMNASIUM

TENNIS HARD COURTS SECONDARY GRAMMAR-SCHOOL

CAMPO DI TENNIS LICEO

TENNISKENTTÄ LUKIO

IGRIŠČE ZA TENIS GIMNAZIJA KÖLCSEY

TENISPLACOJ GIMNAZIO

KORTY TENISOWE GIMNAZJUM KÖLCSEY

  1. RÁBAPARTI JÁRMŰJAVÍTÓ

ÉS KIA AUTOSZALON

FAHRZEUGREPARATURWERKSTATT UND

KIA AUTOSALON

VEHICLE REPAIR AND KIA AUTOCARSALOON

OFFICINA DI RIPARAZIONE DI VEICOLI

E AUTOSALONE KIA

AUTOKORJAAMO JA KIA AUTOKAUPPA

SERVIS IN KIA AUTOSALON OB RABI

RIPAREJO POR VETURILOJ + KIA AUTOSALONO

WARSZTAT NAPRAWCZY I SALON SAMOCHÓDOWY KIA

14. NEPOMUKI SZT. JÁNOS SZOBOR

STATUE VON NEPOMUKI St. JOHANN

STATUE OF NEPOMUKI SAINT JOHN

STATUA DI NEPOMUKI

PATSAS

NEPOMUK KIP

STATUO

POMNIK

15. HONDA AUTOSZALON

AUTOSALON HONDA

HONDA AUTOCARSALOON

AUTOSALONE HONDA

HONDA AUTOKAUPPA

AVTOSALON HONDA

HONDA AUTOSALONO

SALON SAMOCHODOWY HONDA





Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.