A Körmend központjában található kastélyegyüttes
fõépülete - az egykori reneszánsz kastély
valószínûleg a 15. században épült.
Építészeti képe ismeretlen, a középkorból
sem leírása, sem ábrázolása nem maradt
ránk. Rekonstrukcióját két forrás segíti:
egy 1605-ben kelt leltár, valamint az 1667-ben készült
várostérkép. Ezek alapján a kastély széles
vizesárokkal körülvett alacsony szigeten állt a Rába
árterében. Az árokban a nyugati oldalon nyíló
kapu elõtt mesterséges szigetecske volt, rajta keresztül
vezetett át, ácsolt fahidakon és az árok közé
épített külsõ tornyon. Ebben lehetett a felvonóhíd,
a várkastély tömbje elé kinyúló kaputorony
elõtt a második. A toronyalj utáni harmadik kapuba gerendákból
összerótt súlyos csapórács, orgonamû
mûködött. Ez a három kapurendszer a várkastély
zárt udvarába vezetett, melyet a nyugati oldalon szegélyezett
egy három helyiségbõl álló emeletes lakóépület.
Ezt a kastélyt a idõk folyamán többször bõvítették.
A Batthyányiak tulajdonába került épületet
1610-ben, majd az 1650-es években építették újjá.
Batthyány Ádám megbízásából
a terveket a kor kiváló olasz hadmérnöke, Filiberto
Lucchese készítette, mely alapján Carlo della Torre
építõmester irányításával
kezdõdtek meg a munkálatok. Az épület jellege alaposan
megváltozott, noha alaprajzi tagoltságát megtartotta.
Mind a négy oldalon emeletes épületszárnyak állta,
a tornyok ezek fölé magasodtak. A fából épített
udvari tornác helyére téglapillérekre emelt,
árkádos tornác került. Az ablakok e korban még
többnyire az udvar felé néztek, de az emeleten néhányat
kifelé is törtek. Lakhatóbbá, a megbõvült
helyiségek kényelmesebbé váltak.
A vár a birtokigazgatási központtá elõlépõ
Körmenden barokk kastéllyá épül át,
mely Batthyány Lajos - a késõbbi országnádor
- nevéhez fûzõdik. 1730-1745-ig tart a nagyszabású
munka. Az új épületegyüttes tervezõje a szintén
olasz Donato Felice de Allio, az osztrák barokk jelentõs képviselõje.
A látvány megtervezése érdekében ekkor
már a kastély távolabbi környezetét is bevonták
a hatáskeltés körébe; épületeit egyetlen
észak-déli tengelyre fûzték fel, a már
átformált fõépületre több kilométeres
távolságról fasorok vezettek rá. Ez utóbbihoz
épültek a tengely két oldalára azok a melléképületek,
melyek a kastély elõudvarát a "cour dhonneure"-ét
alkották. A déli irányból haladó út
a fõépület kettõs kapuján keresztül
folytatódott az ekkor épített szombatelyi út
felé, az ellenkezõ irányba pedig a Rába-hídon
haladt át.
A kastélytól keletre az akkori várossal megegyezõ
területen hatalmas parkot létesítettek. Az egész
épületre újabb emeletet húztak. A kastély
újfõhomlokzatát a déli oldalon alakították
ki, ide egy szélesen elõrenyúló központi
tömböt, középrizalitot emeltek. Ennek a közepén
állt a fõkapu, mögötte pedig új kapualj épült,
mely az északi szárnyon kialakított második új
kapualjban folytatódott. A földszint egy része változatlan
maradt, de a keleti oldalon megépült a kisebb Sala Terrena -
hûsölõterem - két oldalán díszes termekkel.
A déli oldalt jórészt a kapualj és a díszlépcsõk
foglalták el, a meglévõ emeleti részben személyzeti
szobák kaptak helyet. Érdemes megemlíteni a kétemelet
magas dísztermet és a nagyszabású barokk lépcsõházat,
ahol Mária Terézia lovasképe ma is látható,
amely az 1740-es pozsonyi koronázáson ábrázolja
a királynõt. a második emeleten reprezentatív
termeket és lakószobákat alakítottak ki. A kastélyt
manzárdtetõ fedte, de azt akkor még nem építették
be. az épület homlokzatát sávos. sötétkék-fehér-sárga,
vakolatba karcolt felületképzés díszítette.
A fõépület elõtt elhelyezkedõ melléképületek
közül a nyugati kocsiszín volt, a keletiben pedig a hátaslovak
istállója kapott helyet. Az itt emelt épületek
kétemeletesek. A nyugati volt a lovarda. A keleti tömb többféle
célt szolgált: az alápincézett épület
földszintjén helyezkedett el a nagyobbik Sala Terrena, a nyári
nagyterem. A felette lévõ kisebb csarnok ugyancsak ünnepi
alkalmak céljára szolgált. Az egy légterû
második emeleten a levéltárt és a könyvtárt
találhatjuk. A következõ, szemben lévõ épületek
szolgálati lakások voltak. A 19. századi új építészeti
divat Körmendet is elérte, s a klasszicizmus szellemében
átépítették az egész kastélyt.
Átalakítják a déli fõhomlokzat középrészét,
melyre 1800 körül kerül rá a hatoszlopos erkély,
föléje a hat féloszlop által tartott háromszögû
oromzat, amit a Batthyányak hercegi címere ékesít.
Átépítették valamennyi külsõ és
udvari homlokzatot, megnagyobbították az ablakokat, majd a
manzárdtetõt is beépítették. A déli
kapu két oldalán elkészült a kétoszlopos
õrségépület is. Az 1790-1810 közötti
idõszak átépítésének feltételezett
tervezõje Hefele Menyhért, illetve az õ köréhez
tartozó építész lehetett. A mai kastélyegyüttes
képe e kor architektúráját tükrözi.
Az egykor Lovarda - ma színház - épületével
szemközti Cipõszalonban található Magyarország
egyetlen Cipõtörténeti gyûjteménye. Benne
különbözõ ritkaságok között megtekinthetõ
Erzsébet királyné báli cipellõje is.
Vas megye régóta híres kultúrájának
ékes bizonyítéka, hogy hazánkban itt található
a legtöbb arborétum és kastélypark. Ezek sorában
elõkelõ helyet foglal el a körmendi várkert, amelyrõl
az elsõ híradás 1620-ból származik. Az
ekkor még csak 2 holdnyi zöldségeskertet 92 holdra növelve,
1720 és 1799 között alakította ki Vas vármegye
egetlen francia parkját a Batthyány-család. A 18. század
utolsó éveiben több tucat egzotikus fa- és cserjefajt
telepítettek. Az 1820-as évek körül kezdõdött
el az angol tájképi kertté alakítása,
de meghagyták a francia park hármas tengelyrendszerét,
amelybõl kettõ ma is látható. A 19. század
közepétõl a külföldi származású
egzótákat névtáblákkal látták
el, vasár- és ünnepnapokon a nagyközönség
is látogathatta. Az 1880-as évek elején létesíttették
a csónakázó tavat, késõbbi nevén
a Hattyúk tavát, amely jelen állapotában rekonstrukcióra
szorul. A 19. század végén jelentõs virág-
és faiskolai kertészete eladásra is termelt. A II. világháború
viszonylag megkímélte, de mivel 1956-ig katonai tábor
volt, díszcserjeállománya teljesen kipusztult. A háború
óta eltelt évtizedekben hajdani 55 hektáros kiterjedése
mára 33 hektárra zsugorodott. Gyárak, lakótelepek,
iskola, sportpálya létesültek területén. Az
1958 óta védett parknak ma így több mint hetven
fa- és cserjefaja van. Ha fajgazdagsága el is marad a többi
arborétumétól, faállománya korát
és méretét tekintve a megyében a legértékesebb.
A park leghíresebb fája a 200 év körüli juharlevelû
platán (Platanus+acerifolia), amelynek kerülete 7,8 magassága
35, koronaátmérõje 45 m. Hasonlóan nagyméretûek
a park tulipánfái (Liriodendron tulipifera) és simafenyõi
(Pinus strobus). A lombja közt szinte észrevétlenül
meghúzódó zöld virágokkal bíró
észak-amerikai származású tulipánfának
feltehetõen ez az elsõ hazai telepítése. ismertebb
nagyobb fák még a kocsonyás tölgyek (Quercus robur),
kõris (Fraxinus), gyertyán (Carpinus), és juharok (Acer).
A parkban jelentõs mûvészeti alkotások is helyet
kaptak. Fischer, bécsi szobrász munkái közül
az angolkert kialakítása idején került ide Zefir
és Flóra, Vertumus és Pomona, azaz õsz és
a tél, illetve a tavasz és a nyár allegorizált
szoborcsoportja. Ma csak ez utóbbi látható. A park közepén
található az 1820 körül felállított
15 méter magas obeliszk, melynek oldalán bronztábla
hirdeti a híres Batthyány-elõdöket, tetején
pedig a családi címer állatalakja, a fiait etetõ
pelikán kapott helyet.
Híres a körmendi védett piramistölgy-fasor (Quercus
robur cv. Fastigiata) is, melynek északi ága a Hunyadi úton,
déli ága a Hegyaljai úton húzódik, két
sudár képviselõje pedig a kastély Rába
felöli kapujában is õrködik. A Batthyány-várkastély
fõépületében található a Rába
Helytörténeti Múzeum. Körmend városalapításának
750. évfordulójára létrehozott Nemzedékek
Öröksége c. állandó kiállítása
a régészeti, várostörténeti, kézmûves
emlékeken kívül a települést körülölelõ
természeti értékeket is bemutatja. A kiállítóterembe
lépve Körmend környékének flóráját
és faunáját bemutató kiállításban
gyönyörködhetünk. A Rába kavicstakarójából
elõkerült fosszilis növény- és állatmaradványok
közül talán legérdekesebb egy mamut megkövült
õrlõfoga, a háromujjú õsló állkapocscsontja
s a jégkorszaki gyapjas orrszarvú zápfoga. E kövületeken
kívül homokkõbe, palába zárt egykor élt
növények lenyomatai is felkelthetik a látogató
érdeklõdését. A vízi, vízparti
élet a Rábához, a Dunántúl legnagyobb
folyójához kapcsolódik. A tavirózsa, a mocsári
gólyahír, a holtágak rovarfogó növénye,
a közönséges rence színes felvételeken tanulmányozható.
A teknõs, a pettyes és tarajos gõte, a vízisikló,
a vastag bundájú pézsmapocok és a tõkés
réce pedig kézzel fogható, valódi kitömött
állatok. A nádasokban mûvészi fészket építõ
nádirigót és az álcázómûvész
bölömbikát is itt tanulmányozhatjuk. A kövi
csík dunsztosüvegben, a lesõharcsa hatalmas feje pedig
szárazpreparátumként tekinthetõ meg. A rétek
élõvilága is ezerszínû. A színpompásvirágokon
kívül a rovarvilág egyedei külön is figyelmet
érdemelnek. Jégkorszakból ittfelejtett maradványnövény
a védett zergeboglár, de a nyár elején tündöklõ
szibériai nõszirom, a késõ szirmait bontó
"encián", a kornicstárnics is magára vonja a tekintetet,
az õszi kikerics lila virága pedig szemet gyönyörködtetõ.
A gyepibéka és a törékeny gyík ritkán
kerül a szemünk elé, viszont a szarka és a fészekparazita
kakukk annál gyakoribb vendég vidékünkön.
A tõrök, csapdák, kelepcék arra valók, hogy
a leleményes találmányok foglyul ejtsék a zsákmányként
kiszemelt kisebb-nagyobb állatokat. Az itt bemutatott tárgyak
közül a vadászpuskát korábban megelõzte
a parittya. Az értékes madarakat lépes vesszõvel
fogták, a lószõrbõl készült hurkok,
lépõcsapdák kis testû állatokra jelentettek
veszélyt, de az ügyes vadász a nyulazóbottal is
meg tudta szerezni áhított zsákmányát.
A térség természetrajzának kutatóiról
is megemlékezik a múzeum. Carolus Clusius (1526-1609), Beythe
István (1532-1612), a kései utódok közül Vörös
István (1894-1963), Horváth Ernõ (1929-1990), Csaba
József (1903-1983), Molnár Lajos (1853-1942) egyaránt
jelentõs tudományos mûveket hoztak létre. Közülük
Csaba Józsefet az általa gyûjtött állat-
és növényvilágot szimbolizáló naprajzi
tárgyaival együtt, míg Molnár Lajos munkásságát
egzotikus madarainak válogatott példányaival szemlélteti.
A vízen járókat óvja a Rába-híd
mellett felállított, klasszicista stílusú, hatoszlopos
gloretti alatt Nepomuki Szent János 18. századi szép
barokk szobra. Az elõtte haladó régi postautat szegélyezi
a már említett, 1896-ban a millennium tiszteletére ültetett
- védettséget élvezõ - piramistölgy fasor.
A Rába-híd szomszédságában, az óvárosban
álló késõ gótikus szentélyû,
barokk mûemléki átépítésû
Szent Erzsébet-plébániatemplom elõtt, a városalapító
IV. Béla király 1994-ben emelt carrarai márvány
szobrát - Párkányi Péter alkotását
- csodálhatjuk meg. Felirata: "Rex Bela quartus paresns patriae secundus
Hungariae vocatus privilegia fixa atque pretiosa tribuit volens incolis antiquis
coloniae nostrae." (A Magyarország második honalapítójának
nevezett kegyes IV.Béla király megerõsített és
értékes kiváltságokat juttatott városunk
régi lakóinak.) A római katolikus templom oratóriumában
pedig dr. herceg Batthyány-Strattmann László szemorvos,
a "szegények orvosa" emlékkiállítását
látogathatjuk meg.
A Szabadság téren a régi városházával
szemben, a tér közepén áll az 1822-ben Batthyány
Fülöp által szülei emlékére emeltetett
Mária Immaculata-szobor, átellenben pedig Vas megye máig
egyetlen egész alakos Kossuth-szobra, melyet Horvay János alkotott,
Kossuth Ferenc jelenlétében avatták fel 1907. október
hatodikán. A város nevezetessége közé tartozik
még az 1788.-ban épített, 1824-ben toronnyal ellátott
református templom, melynek belsõ falát 1948-ban Haranghy
Jenõ freskóival díszítették. A vele szemben
lévõ neogót stílusban épült evangélikus
templom 1888 óta a város ékessége. A tõle
nem messzire fekvõ Hõsök terén Kisfaludi Strobl
Zsigmond által 1927-ben készített világháborús
emlékmû áll. Itt kapott helyet az a lófejes kopjafa
is, melyet alkotója, Lakatos József, a Körmendi Kulturális
Mûhely megbízásából 1996-ban a millennium
ünnepére készített. A vasúton túli
városrészben lévõ kápolnát 1999.
október 24-én szentelték fel Szent László
király tiszteletére és dr. Batthyány-Strattmann
László emlékére. A Rába-part nemcsak természeti
szépségeivel vonzza látogatóit, hanem a vízi
túrák indulópontjaként és nyári
idõszakban strandolási lehetõséggel is. nevezetes
esemény a város életében az évrõl
évre visszatérõ augusztus 19-iki tûzijátékkal
egybekötött vízikarnevál. Figyelmet érdemel
a Pinka torkolatánál található közép-európai
ritkaságként funkcionáló rõzsegát
és a hozzá kapcsolódó ipari mûemlék
jellegû turbinaház. Körmend és Horvátnádalja
között a Rába-Pinka árterében feltöltõdõ
holtágak ölelésében találjuk a Dobogó
nevû erdõt. A Rába árterére jellemzõ
keményfás ligeterdõk egyik utolsó maradéka.
Mégsem a faállományáról nevezetes ez a
terület. Vas megye egyik legjelentõsebb tõzikés
erdeje ez. Valaha a nagy kiterjedésû ártéri erdõknek
a tavaszi tõzike, a csillagvirág, a kockás kotuliliom
jellemzõ növénye volt. Mára ezek az erdõk
szigetszerûvé zsugorodtak, a tõzike pedig védelem
alá került. A hóvirág mindenhol közönséges,
de a tõzikéhez hasonló módon kell óvnunk
a tisztásokon elõbúvó száratlan kankalint
is.
|